Hangfelismerésen és mesterséges intelligencián alapuló, automatikus ügyfélszolgálati rendszert fejleszt a Citi Izraelben - derült ki az amerikai nagybank tel-avivi innovációs fórumán. Automatizálnák ezen kívül a big data feldolgozását is, hosszú távon pedig teljesen önálló kereskedési rendszert és prediktív AI-t is összeraknának.
2,8 milliárd dollárnyi friss tőke áramlott eddig 2019-ben izraeli startupokba; a befektetők elsősorban a vállalatok terjeszkedését támogatják - mondta el Amir Mizroch, a Start-Up Nation Central (SNC) fintech-aggregátor kommunikációs igazgatója egy tel-avivi sajtóeseményen. A szakember ismertette: 1500 lakosra jut egy startup és jelenleg 15 000 betöltetlen munkahely van a szektorban.
Elindult hétfőn a budapesti közlekedési mobiljegy, azaz a Fővárosi Integrált Viteldíjbeszedési Elektronikus Rendszer (FVR) első fázisa - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Facebook egy új digitális pénzes fizetési rendszer alapjait teszi le éppen, már az amerikai szabályozókkal tárgyalnak erről. A digitális pénzzel a Facebook-felhasználók egymás között pénzt küldhetnek és az interneten vásárolhatnak a tervek szerint.
A magyar bankszektor nem elég hatékony, az eszközarányos működési költségekben egyedül Romániát sikerült megvernünk egész Európában, ami nem túl nagy teljesítmény. Az MNB elemzői szerint magasabb fokú digitalizációval, piaci konszolidációval és több hitelezéssel javítható a helyzet.
Szerdától péntekig zajlott az idei Brain Bar jövőfesztivál Budapesten, a Corvinus Egyetemen. Most mutatunk néhány villáminterjút, amik a rendezvény előadóival készültek.
Idén eddig nagyot meneteltek a kriptodevizák, de Mike Novogratz milliárdos befektető szerint ez nem fog örökké tartani, és hamarosan konszolidálódik majd a bitcoin árfolyama is egy szűk sávban - írja a Bloomberg.
Június közepén indul a híres-hírhedt kanadai pszichológus, Jordan B. Peterson saját közösségi médiaplatformja - árulta el a Portfolio kérdésére a szakember budapesti látogatása során. A rendszer vegyítené a Facebook, a Patreon, a Youtube és az online könyvesboltok elemeit, viszont a szólásszabadság védelmében nem cenzúrázná az alkotókat.
Varga Mihály nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre a mai Kormányinfón, a nyugdíjak kifizetése átkerül-e az azonnali rendszerbe. Valószínűleg nem lenne sem olcsó, sem kézenfekvő megoldás rövid távon, hosszú távon viszont ez lehet a cél.
Pénteken, azaz bő 24 órán belül dől el várhatóan az azonnali fizetési rendszer sorsa, hogy mikor indul el és milyen formában Magyarországon. Az MNB képviselői holnap a bankvezérekkel egyeztetnek, és a döntésről a közvéleményt is tájékoztatják majd. Még semmi sincs kőbe vésve, de úgy tudjuk, egy esetleges részleges indulás kapcsán két javaslat is terítéken lesz: az egyik egy kb. ezerfős zárt pilot indítása július elsején, a másik pedig egy olyan indulás, amikor első körben csak csekély összegű átutalások kerülnek az azonnali rendszerbe. Úgy tudjuk, több banknak még van mit csiszolgatnia az azonnali rendszerén, és kevés már az idő a rendeletben egyelőre szereplő időpontig.
Nemcsak a telefonjaink, hanem a kártyáink is egyre okosabbak lesznek: jönnek az ujjlenyomatos azonosítást használó bankkártyák, a telefonos PIN-kód váltás és a változó CVC-kódos kártyák is - árulta el nekünk Mike Lemberger, a Visa európai termékfejlesztési igazgatója, aki a kártyatársaság dublini Payments Forumán válaszolt kérdéseinkre.
Hamarosan elindul a Revolut ApplePay szolgáltatása, hivatalosan még csak Franciaországban és az Egyesült Királyságban, de állítólag egyes kártyákkal Magyarországon már most is működik.
Beindulnak vagy lemaradnak az inkumbens szereplők a bank- és biztosítási szektor innovációs versenyében? Lemaradtunk Európától a digitalizációban? Hol fejlődhetnének még a pénzintézeteink ebben? Felforgatja a pénzforgalmat az azonnali fizetés és a PSD2? Minderről szól hetedik éve megrendezett Financial IT and Disruptive Technologies konferenciánk.
Esőbiztosítás, ami automatikusan fizet, egy app, amiben visszajezést adhatsz a főnökeidnek a vállalat fontosabb kérdéseiről, egy sárgacsekk-gyilkos fizetési rendszer vagy egy olyan blockchain-alapú "feketedoboz," amely dollár milliókat spórolhat a cégeknek - ilyen megoldásokat mutattak be ma a Portfolio Financial IT & Disruptive Technologies Konferenciáján magyar fintech-startupok vezetői.
Elkészült az Azonnali Fizetési Rendszer Magyarországon, ez pedig számos teljesen újfajta szolgáltatást hoz majd a piacra. Ezen kívül szeptembertől élesedik a PSD2-szabályozás is, ami pedig a fintecheknek kedvezhet. A Portfolio Financial IT and Disruptive Technologies 2019 Konferenciáján részt vevő szakemberek ismertették a magyar pénzügyi élet új világát.
Agilis módszertan, automatizált marketing, digitális hitelezés, valós idejű folyamatmenedzsment - ezek a "buzzwordök" befolyásolják most a pénzintézetek mindennapjait a digitális forradalom viharában. Nehéz persze egyszerre mindent jól csinálni, gyakran ellenállnak az alkalmazottak és a legacy-technológia is az újdonságoknak. A Portfolio Financial IT and Disruptive Technologies 2019 Konferencián a pénzügyi intézmények digitalizációjának sikereit és kudarcait osztották meg.
A bankok felkészülnek az azonnali fizetésre, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy minden szereplő, a rendszer egésze készen álljon az indulásra. Június 27-én, amikor a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás elleni szabályok élesednek, bankrendszer szintű probléma jöhet, ugyanis azok az ügyfelek, akiknél nem sikerült beszerezni az adatokat, tömegével kérhetik számon a bankokon, hogy zárolták a számlájukat - hangzott el Financial IT and Disruptive Technologies konferenciánkon.
Múlt héten ért véget az OTP második startup programja, melynek tapasztalatairól, illetve az OTP proof-of-concept tevékenységéről, azaz az innovációs ötletek validálásának folyamatáról, teszteléséről, beszerzéséről beszélt a Fischer András, az OTP Lab vezetője.
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Mindenki a lakáshitelek kamatcsökkenéséről beszél, közben szépen lassan, de a személyi kölcsönök is egyre olcsóbbá...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.